A függőség szó hallatán sokaknak a drog vagy az alkohol jut eszébe, de a valóság sokkal árnyaltabb. A függőség nemcsak a szerhasználatról szól – lehet viselkedésbeli, mint a szerencsejáték, a vásárlás, az evés, a testedzés, vagy éppen az internethasználat túlzásba vitele. És bár különböző arcokat ölt, a lényege ugyanaz: az érintett személy nem tud uralkodni egy viselkedés vagy szerhasználat felett, annak ellenére, hogy az már komolyan rombolja az életét.
Hogyan alakul ki a függőség?
A függőség kialakulása nem egyik napról a másikra történik. Eleinte a szer vagy a viselkedés pozitív élményhez kapcsolódik – oldja a feszültséget, növeli az önbizalmat, vagy épp átmeneti menekülést nyújt a hétköznapi problémák elől. Ezután jön az ismétlés, a rendszeressé váló használat, amely lassan beépül a mindennapokba. Agyunk dopaminrendszere – az örömérzésért felelős terület – hozzászokik az extra ingerléshez, így egyre több ingerre van szükség ugyanahhoz az élményhez.
A biológiai hajlam, a gyerekkori trauma, a családi minták, a szorongás vagy a depresszió mind olyan tényezők, amelyek fokozzák a függőség kialakulásának esélyét. Egy nehéz életszakasz – válás, munkavesztés, gyász – is könnyen kiválthat egy olyan folyamatot, amely kontrollvesztéshez vezet.
A függőség hatása az egyénre
A függőség – legyen szó alkoholról, gyógyszerről vagy épp a közösségi médiáról – előbb-utóbb rányomja bélyegét az egyén fizikai és mentális egészségére. A szerhasználat károsítja a szerveket, gyengíti az immunrendszert, fokozza a balesetek és betegségek kockázatát. A viselkedési függőségek – például a túlzásba vitt szerencsejáték – nem járnak közvetlen testi rombolással, de a pszichés hatások itt is súlyosak: szorongás, depresszió, dühkitörések, koncentrációzavar, önértékelési problémák alakulnak ki.
A függő ember élettere beszűkül, szociális kapcsolatai elhidegülnek, teljesítménye csökken, gyakoriak a pénzügyi problémák. Az élet céljai és örömei eltűnnek a függőség árnyékában. A szégyenérzet és az elszigetelődés pedig csak tovább mélyíti a problémát.
A család is szenved
Sokan azt gondolják, hogy a függőség csak a függőt érinti. Pedig a családtagok – különösen a közvetlen hozzátartozók – gyakran éppoly sérülnek, mint maga az érintett. Egy alkoholista apa vagy anya esetében a gyerekek gyakran érzik magukat bizonytalannak, szorongónak, bűntudatosnak. A partner tehetetlen, frusztrált, sokszor együtt él a hazugságokkal, a manipulációval, és a ciklikusan visszatérő csalódásokkal.
A család gyakran csendes társává válik a problémának: takargat, menteget, segíteni próbál, miközben maga is elmerül a káoszban. A függőség így nemcsak egyéni, hanem rendszerprobléma is – beépül a családi dinamikába, és hosszú távú pszichés nyomokat hagy mindenkin.
Van lehetőség a kiútra
A jó hír az, hogy létezik kiút. A felépülés azonban nem megy egyik napról a másikra, és ritkán sikerül egyedül. Első lépésként elengedhetetlen a probléma beismerése – ez az a pont, ahol az ember már nem hárít, nem másokat okol, hanem felismeri, hogy segítségre van szüksége.
A felépülés többféleképp is elindulhat: léteznek önsegítő csoportok, pszichoterápia, rehabilitációs intézmények, és egyre többen keresnek fel addiktológiai konzultánst, aki célzott, személyre szabott támogatást nyújt. Az addiktológiai konzultáns segít feltérképezni a függőség mögötti okokat, kezelni az érzelmi elakadásokat, és olyan stratégiákat ad, amelyek hosszú távon segítenek visszatalálni az önazonos élethez.
Fontos, hogy a családtagok is kapjanak támogatást. Nem ritka, hogy a hozzátartozók számára is ajánlott a terápia vagy a csoportos foglalkozás, hiszen ők is hordozzák a függőséggel járó lelki terheket. A változás közös ügy – nemcsak a függőé.
Ha úgy érzed, hogy a környezetedben valaki (vagy akár te magad) érintett a függőségben, ne maradj egyedül ezzel. Vannak, akik értik a helyzetedet, és valódi segítséget tudnak nyújtani. Egy jó kiindulópont lehet a VAVO Felépülésblog is, ahol hasznos cikkeket, tanácsokat, és szakembert is találsz.
A változás nem a gyengeség, hanem az erő jele
A függőség nem választás kérdése – de a felépülés igen. Az első lépés sokszor a legnehezebb, de egyben a legbátrabb is. Ha készen állsz szembenézni a problémával, nemcsak önmagadnak, hanem a szeretteidnek is esélyt adsz egy egészségesebb, szeretettelibb életre. És ez az, ami végső soron mindannyiunkat igazán emberré tesz.